Nem vagyok én hódító és sokat okoskodni sem szeretnék, de szeretném sok embernek felhívni a figyelmét és felkelteni az érdeklődését és érdekévé tenni a környezet védelmet. Tudom, vagy legalábbis gondolom, mindenkinek a hó csukája tele van a környezetvédelemmel és nem is foglalkoznak vele, hiszen minek is igaz? Hát nem IGEN KELL FOGLALKOZNUNK A KÖRNYEZETÜNKEL A FÖLDEL, mert ha nem előbb vagy utóbb ki fog pusztulni. Most mindenki mondhatná, hogy de hát a statisztikai adatok kb. 2040-50 körül-re számítja, és mi akkor hol leszünk már, majd az akkoriak megoldják. Ezzel csak az a baj, hogy addigra már annyira tele leszünk szeméttel és annyira ki szipolyozzuk, a föd minden erőforrását, hogy lehet, el sem jut 2040-ig az emberiség. Nem is gondolnánk, hogy a leginkább veszélybe lévő földi elem a víz és azért az be kell látni az ember nem, bírná max egy hátig, víz nélkül. Tudom, ez nem csak rajtunk magánszemélyeken múlik, hanem a multi cégeken is azok a hülyék meg a profit miatt nem fognak olyan könnyen átállni a környezetet védő eszközökre vagy környezetkímélőbb termelésre, mondjuk, ha az állam vagy az Unió ezt kötelezővé tenné, előrébb lennénk. Viszont mi egyszerű, kis emberek odafigyelünk, erre akkor legalább előrébb lennénk a nullától.
" Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan " – ez az idézet is azt mondja, hogy gondolkodjunk a föld szemszögéből és cselekedjünk a saját háztájunk körül .
Ezért szeretném felhívni a figyelmeteket egy pár dologra / hasznos tanácsra amivel előrébb juthatunk:
- kapcsold le a villanyt, ha kimész a szobából és húzd ki a nem használt készülékeket,
- gyűjtsd szelektíven a szemetet, erre már vannak kihelyezett kukák és csak annyi, hogy a te lakásodban, környezetedben
- használj kevesebb vizet, fürdés helyett zuhanyozz,
- vezess kevesebbet és lassabban, ugyanis az autóból származó füst, szmogot okoz, amitől betegek lehetünk
- használj napenergiát a fűtésre, persze ha van rá kereted, de a napelemekre van állami támogatás felújítás vagy házépítésnél
- ne szemetelj, kérlek, ne tedd, ez a lehető legrosszabb biztos vagyok benne, hogy senkinek nem törik le a körme, ha kidobja a szemetesbe a szemetet
- ajánld fel a használt ruháidat, ugyanis biztos vagyok benne, hogy egyre több városban van már ruha gyűjtő pont
- vásárolj minőségi ruhákat,
- vásárolj tudatosan és vásárolj kevesebbet, vegyél hazai termékeket és figyeld az akciókat.